Történt egyszer, hogy megrendeltük Anti barátommal az esztergályos-marós mesterúrtól az 1 méteres vázgrinc közepére a homlokcső lukát. Kettévágta az anyagot, kikerekítette a két végét. Annál végülis szebb lett kicsivel, amit otthon a köszörűvel csináltam volna... Sebaj, maradt még másfél méter a vázanyagból. "Tessék kettékaszabolás nélkül bemarni a csövet 80 fokban egy méteres darab közepibe!" kértük újra. Hát.. váratlan eredmény született. Ájulás környékezett, amikor megláttam a négy 35-40 centis csődarabot, mindegyik közepén a kért lukkal.
Sziköl a mesterúr, vagy mijamanó? Azért farigcsál 4 fogpiszkálót az egészséges gerendámból? A helyzet sajnos tényleg rossz: Antinál nem maradt több ebből az anyagból, úgyhogy amíg nem sikerül szerezni újat, áll a szekér.
Azért az építésbe belefogtunk. Na semmi érdemleges, a váz nélkül nehéz is lenne, csak az íze kedvéért, hogy úgy érezzük, mintha haladnánk. Hogy úgy érezzem, mégis halad a szekér. Mivel úgyis fog kellene középrész, a vázon meg épp van egy fölöseges, lecsaptuk hát róla és lezártuk a váz alját.
|
|
Ennyi történt. Semmi több. Aztán egymásra pakoltam a részeket, mert nagyon akartam már látni valamit, hogyan fog kinézni új szemem féme.
Utolsó kommentek