Újabb lengőorrút, akarom mondani elefántot - vagy elephunt vagy ki tudja épp hogyan kell ezt írni az illetékesek szerint - szelidítettem tegnap. A legnagyobb meglepetés, hogy olyan szelíd volt, hogy szinte nem is volt vele dolgom.
Pikoval találka a Margit-szigeten, gyorsan átszabtuk egymásra a bringákat, aztán egy pár száz méteres biztonsági próba után nekivágtunk. Irány Szentendre. Én a legújabb full telós lomPIko masinával, Piko pedig az én Alphámmal. Nyomás fel az Árpád hídra! Első akadály: padka. Rámegyek. Gyönyörűen veszi a gép! Aztán látom, Piko leszáll a Magnumról a felhajtóalagút első kanyarában, ez lenne a második akadály? Ááááá... több sem kellett: megpróbálom! Magam is meglepődtem, hogy gond nélkül fel tudtam magam küzdeni a meredek emelekedőn a szűk kanyarokban! Sokkal inkább a hídon volt stresszes egyenesben tartani, elférni a széles kormánnyal a szembejövők és a vaskorlát között, de itt sem volt gond. És utána sem. Hajtási "lengőorr" reakciót gyakorlatilag egyáltalán nem éreztem, a full teló meg állati kellemes, szinte álomba ringatja az embert - ebben mondjuk a nyaktámasz is segít... Szép munka lomPIko!
Az időjárás már cseppet sem volt hozzánk ilyen kegyes. Szép lassan elkezdett borulni befele, meg egyre hűvösebb is lett, úgyhogy rövidítettünk: Levi kedvenc helyén, az Ebihalban szusszantunk egy pohárkányit, aztán visszaindulás. Dörgés, villámlás a távolból, aztán csak-csak eleredt. Kicsit. Piko rövidített, úgyhogy az északi vasúti összekötőnél el is váltak útjaink, rögtön utána az eső ráerősített. Nagyon. Gyorsan bekanyarodtam az óbudai Auchanhoz, kibekkeltem az rosszidőt egy pizzástekercs-kakaóscsiga-kaukázusi kefir kombóval, és már indulhattam is haza.
Mindezzel együtt jó kör volt!
|
|
|
|
Utolsó kommentek