A mai napig nem sikerült eléggé kibékülnöm a tervezett lengőorrúm elejével, valahogy csak-csak kicsit otromba maradt... Ráadásul időközben Reku Papa csinált egy gyönyörű darabot (természetesen az Elephun is bekerült a gyűjteményembe), talán be kellene végre látnom, hogy ez a megfelelő geometria. 24"-os villával - de közben maradva a 26"-os keréknél - már a homlokcsövet is elég alacsonyra lehetne tenni.
Szóval a kollegák csak úgy ontják magukból ezeket a bringákat, úgyhogy gondoltam talán ideje lenne valami máson elgondolkodni. Kicsit visszaevickéltem a flevobike-hoz, amit a lapos homlokcső miatt már korábban elvetettem. Aztán újra megláttam egy airbike-ot:
Ennek a pythonos eleje már régen is nagyon tetszett, most meg még annál is jobban, úgyhogy úgy döntöttem megpróbálom ezt egybegyúrni a lengőorrús elképzeléseimmel. A cél az, hogy a lábak között teljesen megszűnjön a vas, csak a kerék maradjon. Mindez lapos fejcsővel persze könnyen megvalósítható, de a kerékbillenés miatt ezt szeretjük legalább 50 fok fölött tartani. Ezzel a kompromisszummal a következő eredmény született:
Adja magát az alsó kormány. Az eleje lehetne 20x20-as, esetleg 30x10-es zártszelvényből. A "kormánycsapágy" pedig úgy, ahogy a Jetrike-on.
Update (jan 27.)
"Mi tartja a helyén a hajtóművet? Azt elkezded taposni, akkor lelkesen mozog majd előre-hátra. Vagy brutál anyag beiktatása a cél?" - kérdi Python kollega. Jogos kérdés. Szóval amit a fentiekre még nem rajzoltam meg, nem más, mint az epilátorhatás-talanító kerékburkolat. Aminek ráadásul van még egy szerepe is: merevíti az első villa U betűjének a két szárát. Így:
Az áthidalókra pedig ki lehet feszíteni egy anyagot, ami sárvédőként funkcionál, vagy eszkábálni valamit alulemezből. Nyári kánikulában elhagyható, csak ne keveredjek majd locsolókocsi mögé...
Update (jan 28.)
szanti1 kommentjei alapján így nézhetne ki a masina eleje:
Update (jan 29.)
Íme egy felülnézeti kép is:
Utolsó kommentek