Az ülést nem túl meglepő módon két helyen rögzítettem: alul, a fenék alatt és hátul, kb. a lapocka aljának magasságában. A hátsó támasztóban nincs semmi érdekes: teszi a dolgát, (remélem) stabilan ellentart és persze beállítható vele a fotel dölésszöge.
Az alsó felfogatás már cifrább kicsit. Ennek az oka az, hogy a masina lift-kompatibilis kell legyen. Ráadásul itt egy elég apró liftről beszélünk, amibe egy outi még kényelmesen, de egy monti már nagyon nehézkesen fér el a kormány magassága miatt. A rekuk magassága (most nyilván nem a lowracerekről beszélek) két helyen is kritikus: kormány és ülés. Hát még ha fejtámla is van...
A kormány dönthetőségét már az első prototípusnál sikerült megdoldanom. A változtatható dőlésszögű stucninak köszönhetően a vízszintes alá dönthető a kormány, így ezzel nincs is gond. Az óriási rekus fotel, amit szintén vízszintesig kell dönteni, már egy kellemetlenebb eset. A ledönthetőségnek ráadásul ellent mond egy másik szempont, mégpedig az, hogy az ülést a lehető legalacsonyabbra szeretném helyezni. Ez a két elvárás szülte a megoldást, amit az ülés alsó felfogatásánál használtam.
Két forgáspont kürül tud elforogni az ülés: az ülés alatti forgáspont fő feladata csak annyi, hogy a dőlésszög állítást lehetővé tegye, de mivel az ülés alacsonyan van, ez nem alkalmas arra, hogy elegendően ledőljön a fotel. Ezért szükség van még egy forgáspontra, ez az a pont, ahol az ülést tartó sín hozzá van erősítve a vázhoz (pontosabban a nyeregcső elé hegesztett zártszelvényhez). Ha tehát tovább döntön az ülést, akkor a tartókonzol ekörül forog. Ekkor az ülés alatti rész megemelkedik, és kiválóan hátra lehet dönteni a vízszintesig az egészet. A történethez hozzá tartozik, hogy az ülést hátulról megtámasztó zártszelvény természetesen kiemelehető a vázból, hiszen a nyeregszárhoz van hozzáhegesztve.
Utolsó kommentek