Rekumbens - CsináldMagam

Ma gondoltam egyet és pár hét kihagyás után elővettem a gépet, mentem egy kört. Nem a nyakamba kaptam a felhőszakadást? Mentem amíg csak esegetett, mentem amikor más esett rendesen, aztán amikor leszakadt, kiálltam. 10 percet várhattam a startig amíg újra "csak" szapora esővé csendesedett, elindultam, elkezdtem örülni, hogy még nem vagyok csurom víz. A következő kereszteződésnél patakban zúdult le a hegyről a víz, szép lassan átvizibicklizek, amikor elhúz mellettem egy fehér öreg kettesgolf, és úgy beterít, hogy gombostűnyi száraz rész sem maradt rajtam. Innentől nem volt mit vesztenem, tekertem, aztán volt megint kis felhőszakadás - itt kénytelen voltam kiállni, mert úgy csípett és fájt főleg a szememen, hogy már semmit sem láttam (nyilván ma kivételesen itthon hagytam a szemüveget is "merúcccse" alapon). Aztán ahogy ez lenni szokott, mire három utcányi távolságba érek itthonról, már csak normál eső volt. Na még egy piros lámpa, fekszem az esőben a 28 fokban, és egyszer csak úgy éreztem ennél a világon nincs jobb! Hm, talán csak most itt a gép mellett, hogy már kezdek száradni...

Valahol itt keressük a választ:

A Recumbent Bike Benefits oldalon egy listában olvashatjátok a fekvőbringák előnyeit. A nagyobb komfort és más jóságok mellett megemlíti a nagyobb sebességet is. Szerintük egy átalgos fekvőbringa óránként 3-8 mérfölddel (vagyis kb. 5-13 km/h-val) gyorsabb egy hagyományos bicikliknél, aminek alapvetően két oka van: a fekvőknek 30%-kal kisebb a légellenállása; valamint az, hogy a 'fotelnek' támászkodva a pedálokra nagyobb tolóerőt lehet kifejteni - akár akkorát, amilyen erejű nyomásnál normál kerón már kiemelkednénk az ülésből. Ezekhez nagyon hasonlóakat írnak itt is. Nem véletlen tehát, hogy szinte az összes emberi erővel hajtott járművel (Human Powered Vehicle, HPV) felállított sebességrekordot rekumbensekkel tartják, a wikipedián is lehet ezekből bőven mazsolázni.

A dolog persze nem fenékig tejfel. Azt rebesgetik, hogy a rekumbensek lassabbak hagyományos társaiknál emelkedőn. Nem tévhit, nem mítosz, ez bizony így igaz. Vagyis részben igaz. Legtöbbünknek (ha nem mindannyiunknak) az a tapasztalata, hogy lassabb a fekvőjével az emelkedőkön, mint mondjuk lenne egy országúti bringával. Sok mindennel lehet takarózni, amik ráadásul tényleges okok, mint pl.:

• azonos árú országúti- és fekvőbiciklik ma még nagyon nem azonos árkategóriában vannak. Adott pénzből csak jóval gyengébb minőségű és nehezebb fekvőbiciklit lehet venni vagy építeni, mint versenybringát. Ha ezeket a plusz kilókat fel akarjuk cipelni a hegyre, ahhoz több energia kell. Ha meg több szuflánk nincs, hát bizony kénytelenek vagyunk lassabban menni.
• aki olvassa ezt a blogot, valószínűleg pici kora óta biciklizik, de fekvőn csak néhány éve, esetleg csak néhány alkalommal ült. Nem árulok el nagy titkot azzal, ha megsúgom, hogy más a testhelyzet a fekvőkön, mint egy hagyományos kerón. Ebből adódik a légellenállási nyereség, viszont ebből fakad az is, hogy a tekeréshez itt más izmokat használunk, vagyis sok idő és kilométer kellahhoz, hogy ezekből is olyan szép dagadók legyenek, mint a 20/30/40/... éve használt bringás combok és vádlik...
• és van még egy hátrány, ami csak emelkedőn hátrány. A fekvőbringás testhelyzete majdnem teljesen fix, nem sokat lehet rajta variálni. Ez az esetek döntő részében nem gond, hiszen miért is akarna az ember egy kényelmes testhelyzetből másikra váltani? De a fránya emelkedőkön viszont irigykedünk a nyeregből kiálló bringásokra. Fekvőn nem marad más, mint visszaváltani, és pörgetni izomból. Viszont (nekem legalábbis) ez fárasztóbb, mint a nyeregből kiállva felmenni. A történethez persze hozzá tartozik, hogy a lejtőn utána könnyűszerrel visszanyerhető a lemaradás :)

Szóval nagyjából ezek miatt vagyunk lassabbak fekvővel fölfelé. A helyzet egyébként nagyon sokat javul a "rekus izmok" fejlődésével, a bicikli súlya viszont csak a pénztárca vastagságával csökkenthető. Ez van.

Sík terepen tehát folyamatosan, emelkedőkkel tarkított terepen pedig az átlagot tekintve lehet haladósabban közlekedni rekumbenssel. Szóval gyorsabbak a fotelbringák. Jó, jó, de pontosan mennyivel? És pontosan mihez képest annyival? Mennyit is számít az a légellenálláskülönség? A HPV.on.ca Recumbent Bicycles oldalán kicsivel részletesebb leírást kapunk a miértekről. Kiderül, hogy 25 km/h fölött az energiánk 90%-át a légellenállás leküzdésére fordítjuk, a csapágyak, lánc és mindenféle mozgó alkatrész összellenállása csak 10%-ot jelent. A gyors biciklihez a legfontosabb: csökkenteni a légellenállást, amire a legegyszerűbb megoldás a frontfelület redukálása.

hagyományos bicikli, görnyedős testhelyzet	fekvőbicikli, 30%-kal kisebb frontfelület

A kisebb frontfelület egyébként jól látszik ezen a képen is, ami a Pelso rajtán készült Papáról és rólam:

Bár a számok meggyőzőek, mégsem gondolom, hogy a mindennapi hobbibicklistának a sebességnyereség a legfőbb szempont, amikor a fekvőbringa mellett teszi le a voksát. Náhány technokrata biztosan elismerően bólogat, ha azt mondod neki "nyolcésfél százalékkal gyorsabb vagyok mióta fekvőzöm". Van a fekvőbicikliknek egy sokkal nagyobb előnye, a kényelem. A kényeztető, heverő testtartás mellett hosszútávon - és hosszú idő után - sem fájdul meg az ember feneke, háta és nyaka. Nem lefelé nézünk hanem előre, így biztonságosabban lehet látni a forgalmat és jobban lehet élvezni a kilátást is. Háromkerekűn pedig még az egyensúlyozásra fordított energia is megspórolható, ami még jobban növeli a fekvőbiciklista hanyag szabadságérzését.

És még sorolhatnám. Szóval fekvőbiciklizni jó, na :)

Kaptam a minap ezt a kommentet Attilától, hogy

Szia, feltettem a netre a Balaton Maratonon készült fényképeimet. Rólad is van egy pár. 
https://picasaweb.google.com/108366040899575574477/BalatonMaraton2011
Ha kell teljes méretben, akkor szívesen elküldöm. Ja és köszi a szélárnyékot kilómétereken keresztül ! Így legalább volt időm memorizálni a blogod címét :D

Hogy történhetett ez? Attila volt olyan leleményes, hogy felszerelt az ülése alá egy fényképezőgépet, és 10 másodpercenként automatikusan lőtt egy képet. Utána pedig volt olyan jó fej, hogy jelentkezett nálam a blogon, és még volt ennél is sokkal jófejebb, hogy el is juttatta hozzám az eredeti képeket (egy külön rekumbeses képtáron keresztül), amiket jól be is raktam a saját képtáramba.

A képsor alapján végigkövethető, ahogy utolérem (talán) Zamárdi környékén, jól leelőzöm, aztán a földvári emelkedőnél persze rögtön utolér. Utána a lejtőn megint elhúzok, de a Szárszó utáni elmelkedőn újra utolér. Aztán megint jött egy lejtős szakasz, ahol elléptem. Nem tudom már rekonstruálni, hogy utána mi-merre-meddig, de valószínűleg megint hamar összetalálkoztunk, a képek alapján pedig az látszik, hogy a fonyódi pihenőig sokat mentük együtt, hol az én, hol pedig Attila szélárnyékával takarózva. A frissítőállomástól aztán már előttem elstartolt, keszthelynél meg sem állt (vagy kitörölte azokat a képeket ;)), végül jól rám is vert egy bő órát - gratula, és köszi még egyszer!

8:33. Ennyi idő alatt teljesítettem életem első Pelsoját (vagyis Balaton Maratonját, a 204 km-es Balatonkört). Talán mondanom sem kell, egy óriási élménnyel és sok-sok tapasztalattal lettem gazdagabb. Ráadásul ez volt életem első 200 km-en felüli "egyben" letekert távja. Összességében azt mondhatom, hogy jól vizsgázott gép és pilótája, de mindkettőjüknek van mit fejlődnie: a pilótának fel kellene készülnie (nem hogy rendesen, hanem úgy egyáltalán legalább egy kicsikét...) a versenyre, a gép pedig áteshetne egy fogyókúrán... Néhányan útközben tettek megjegyzést a gumik ballonosságára is... hát igen, lenne mit karcsúsítani rajtuk. Én úgy mentem oda a Pelsora, hogy a biciklit a normál, mindennapi állapotában teszem próbára, de most elgondolkodtam, hogy ez jó ötlet volt-e vagy sem - a fene tudja... Minden esetre ha nagyon (vagy akár egy ici-picit is...) versenyként akarnám felfogni a dolgot, valószínűleg érdemes volna feldobni vékony gumikat, hátulra egy 28-as outi kereket és akár még egy outi váltószettet is. De ez most nekem sokkal inkább teljesítménytúra, mint verseny volt. Verseny is persze, de nem a többiekkel, hanem magammal, a tét pedig nem más volt, mint a célbajutás. 

Na de nézzük sorban az eseményeket: rajt 9 után pár perccel Siófokról, a parti "sor" elől. Rekupapával ketten alkottuk a teljes fekvőbiciklis mezőnyt, ezen mindeketten meglepődtünk, hiszen még AMbringa felhívás is volt, mégsem jött el senki más. Az utolsó (D) depó első harmadából indultunk,

erről találtam is két videót, oda linkelem őket, ahol Papával épp elsuhanunk a kemerák előtt

https://www.youtube.com/watch?v=K-GN3raa4eg&feature=related#at=170

https://www.youtube.com/watch?v=Rgo8ZycivGE&feature=related#at=210

Át a vasúti sineken, jobbkanyar, aztán Papa hátraszólt, hogy "na menjünk?". "Naná!" Szóval nekiindultunk, 40-45-ös tempóra ráállva előztük a tömeget és találtunk megunknak néhány szimpatikus outist akik megfelelő tempónkat tolták, betársultunk - a szélárnyékba. Az első 15 km-en a nagy tömegben volt bőven helyezkedés, satuzós vészfékezés, de alapvetően simán ment. Az első (balatonföldvári) emelkedőt még egész jó tempóban sikerült leküzdenem, de Papa itt szert tett kb. 50 m előnyre, amit a verseny végéig csak növelt - többet nem is találkoztunk. Az első frissítőpont meglepetésként ért a 43. km-nél Fonyódnál, gyorsan megálltam vízpótlásért és egy banánért, aztán tovább is indultam. Ezt kicsit elszúrtam, mert épp nem volt senki, akivel mehettem volna, úgyhogy mentem egyedül egy darabon, majd nekiálltam müzlit enni - a zsákmányolt rohadt banántól pedig megszabadultam... 35 km/h körüli tempót tudtam tartani a következő frissítőállomásig, de sajnos kb. a táv felén egyedül mentem. Keszthelyre érve az átlagom még mindig 35 km/h közeli volt, gyors nyújtás, müzlik és banán betolása és bespájzolása, iváz, vízpótlás és uccu neki. Innentől az északi parton ritka volt a teljesen sík terep, enyhe hosszabb és rövid meredekebb emelkedők és lejtők váltogatták egymást. Sebaj, mentem tovább az addigi tempóban, volt társoságom is (épp itt szólták le a ballonos gumijaimat ;) ), de a combjaim egyszercsak komoly görcsveszélyt kezdtek jelezni Szigliget környékén. Megállni nem akartam, inkább visszavettem a tempót, addig, amíg a combjaim már nem kiabáltak - ez olyan 20-22 km/h között volt eleinte. Így mentem egy jó darabon egyedül, aztán Révfülöp előtt a sík szakaszokon sikerült újra társoságot találni és felgyorsulni 30-ra, de az utsó emelkedőn már megint alig értem föl - a fránya görcs miatt. Utólag nézve szerencsém volt, hiszen teljes begörcsölés nélkül megúsztam és beértem a frissítőállomásra, ahol úgy döntöttem, hogy nem feszítem tovább a húrt és pihenek egy rendeset, eszem és nyújtok. Egy jó fél óra után  nekiindultam, innentől a következő frissítőállomásig megint kb. a fele távon egyedül kerekeztem. A tempót a comjaim görcshatára diktálta. Útközben kaja (hála a lengőorrúnak: kormány elenged, banánt két kézzel hámoz és majszol kényelmesen hátradőlve, néztek is rendesen :) ), kezdtem magam egészen jól érezni, amikor épp utol is ért egy megfelelőnek tűnő csapat, akikkel a résztáv második felének újult erővel és végre értelmes sebességgel vágtam neki. Egészen az első emelkedőig, mert ott lemaradtam... de nem végleg, ugyanis innentől kezdve egészen a siófoki befutóig azt "játszottam", hogy síkra igyekeztem találni magamnak valaki jó szélárnyékost (ez vagy sikerült vagy nem), emelkedőn valamennyire lemaradtam, a lejtőn gyorsan visszaelőztem és a következő sík részen próbáltam elérni a következő bolyt, akik mögött kicsit rá tudtam pihenni az emelkedőre, megint kicsit lemaradva fölérni, lefele előzni, következő embert elérni és így tovább... szóval lassacskán jutottam előbbre és előbbre. Ezt az almádi pihenő szakította félbe, benyomtam a szokásos müzli-banán kombót és gyűjtöttem belőlük a hátralevő útszakaszra is. Gond nélkül sikerült leküzdeni az akarattyai és utána a 7-es úton az emelkedőket. A tempóm minden bizonnyal hagyott maga után némi kívánnivalót, mert utóbbi emelkedőn egy outis kedvesen jelezte, hogy "ilyen tempóban meg sem fogsz izzadni"... Engem ez akkor már cseppet sem zavart, örültem, hogy végre az utolsó emelkedőre küzdöm fel a 1,5 liter víz nélkül is 21 kilós menetkész tömegű biciklimet. És már jött is a cél, az átlagomon az akarattyai állapotkoz képest kicsit sikerült javítani, így (csak a tekerést számítva) 27,6 km/h lett. Tekeréssel 7 óra 16 percet töltöttem, egy és negyed órát pihegtem, így a bruttó menetidőm 8:33 lett, amivel megszereztem a fekvősök között az ezüstéremet :) A nyertes 3 óra 25 percet vert rám... Viszont ezennel megítélem magamnak a saját(házi) építésű biciklivel induló, és talán még a legnehezebb biciklivel induló különdíját is :)

Állati kellemes nap volt, jól meg kellett küzdenem magammal, hogy ne görcsöljek be végleg, de sikerült. Nem szégyenkezem az időm miatt sem: vállalható, de legközelebb jobban el kell gondolkodnom, hogy most túrára vagy versenyre akarok-e menni... Bármire is jutok, egy biztos: a részvételt jövőre is tervezem! Most látom, ebben a BringaTV-s videóban kapunk is tanácsot görcsölés ellen - na majd jövőre alkalmazom!

Elfogyasztottam egy kulacstartót benne a kulaccsal (ez az utsó lejtőn - üresen - letörött), kb. 6 banánt, 10 müzliszeletet, 15 szőlőcukrot, egy energiaszeletet, egy Poweraid italt, egy Snickerst, és kb. 4-5 liter vizet...

És íme egy kép a célbaérés után a parton - ahol is megkérdezték a srácok, hogy ez a (nyilvánvalóan gyári készítésű) fekvőbicikli magyar gyártányú-e? "Persze", mondtam a legtermészetesebben, aztán hozzátettem, hogy saját... Szóval dícséret minden közreműkőnek (Bringatinak és Lompinak főként), ráadásul én sem szégyenkezem, Recúgbens rulez :)

És itt van a hivatalos tudósítás is, galériával, eredménylistával, mindennel.

Neeeem, nem vágtam szét egy ilyen szép öreg masinát, hogy reku legyen belőle, dehogy, semmi pénzért! Offtopic tevékenységet folytattam: kicsit ráncba szedtem ezt a jó öreg családi ereklyét. Prosztatabicó ide vagy oda, megérdemelte a törődést!

Szóval róla van szó, egy cca. 1965-ös évjáratú 4 sebességes bicikliről, ami az utóbbi 30 évben semmi törődést sem kapott - bár koptatva sem sokat volt...

Az ősszel nagy hévvel tervezgettem a felújítását, szerettem volna rakni bele agyváltós kereket, LED-es lámpákat, és persze szétkapni, kiglancolni és csilli-villire összerakni. Aztán eltelt a tél és hozzá sem fogtam a dologhoz, de közben a hozzállásom is változott: sajnáltam elrontani az eredi összképet, le/kidobni az eredeti alkatrészeket, úgyhogy inkább megpróbáltam eredeti állapotában megtartani. Az aktus tehát egy közepesen igényes pucolásban, a régi dinamós lámpa újrakábelezésében és újrabowdenezésben merült ki. A legfontosabb viszont, hogy a végeredménnyel elégedett vagyok! Ez fontos, mert gyanítom, hogy újabb hosszú éveken keresztül ebben a formájában fog tovább élni ez a bicikli...

Ebben a képtárban megtaláljátok a többi képet is a régi és a "felújított" állapotról.

Kezdődött a híres holland Ventisittel. Ők árulták először a "világ legjobb szellőző üléshpárnáját". Egy L-es Optima üléshez való 91x26-os méretű 3 centi vastag Ventisit ára 80 EUR, mai árfolyamon ez kb. 21500 forint.

Aztán jött az AMbringa és a télen piacra dobta a saját utánzatát, ami végül a Rekusit nevet kapta. Ebből a kezdeti akció idejében a 3 centi vastag 14-, a 4 centis pedig 15000 forintba került. A honlapjukon sajnos azóta sem jelent meg a termék, ezért az aktuális árát sajnos nem tudom.

Aztán jött a tegnap. Isu rátalált az eredeti Ventisit alapanyagára - az ACS10-re, amit Németországból is lehet rendelni a 49/5522-8690 telefonszámon. A (valószínűleg) 1 centi vastag 80x210 centi méretű anyag ára 100 USD, vagyis kb. 19000 forint. Azt írják, elég belőle 1 réteg, extra komfort érdekében pedig 2 réteget javasolnak, ennél többet viszont fölöslegesnek tartanak. Vagyis kijön belőle 2 db komfortos 105x40 centi méretű párna, ami így darabja 10500.-ból megvan, nem rossz!

De van ám tovább is! Egy ausztrál bringás fórumon részletes útmutatások vannak arra, hogyan kell az ACS10-ből üléspárnát csinálni - a házilag legyártott végeredmény a megszólalásig hasonlít az AMbringás Rekusitre!

De persze nincs új a nap alatt. Foglalkozott ezzel a témával már a recumbentblog is 2009-ben... De hát ismétlés a tudás anyaja!

Update: hassan áldozatos munkájának köszönhetően kiderült, hogy itthon is beszerezhető az ACS10, mégpedig az Exact-Deco Kft-től.

Azt hiszem az előző próbálkozást követően végre elnyerte végleges formáját a Lopakodó. Vagyis a Recúgbens, Huzatbájk, vagy ki hogy szereti hívni...

Ezúttal köszönet Jánosnak, a bevállalós lakatosnak, aki meghajlította a 35x1-es csövet, és természetesen Lompinak - akit már nem kell senkinek sem bemutatni - a "taknyolásért".

Van még jópár kép ebben a sorozatban, akit érdekel a képtárban megnézheti, itt kezdődik!

Az ominózus 35x1-es csőből van bőven maradékom, aki vinne belőle, írjon, és viheti beszerzési áron (és nem kell a 6m-es szálat megvennie...)!

Megúszósan bár - ugyanis a zuhé alatt inkább otthon maradtam, nem akartam eláztatni az eletronikát..., de jól sikerült az idei "elsőutolsó" CM is. A képek a képtárban, azért rakok ide is ízelítőnek:  

Csináltam panorámaképet is a Ligetben:  Photosynth panoráma

Amúgy sose készültem még ennyit CM-re, mint most: csináltam világítást a Pyciklire, ilyet:

Na meg nézelődtem a Criticalmass.hu fotógyűjtés topikban is, meg is találtam a Pyciklit

Micsoda kincseket talál az ember a picasán (thx Máté!), pl. képeket saját magáról, ahogy majszolja a kiflit a tejjel a Gellérten - meg a Batyin a brióst... :)

A Pycikli rövid története: fogantatástól a születésig, és az első lépések. Összefoglaló 2 percben: