Rekumbens - CsináldMagam

... akkor talán ilyen bringám lenne:

Köszi lbordi!

Szombaton rendezték az idei Tour de Pelsot. A tavalyi évhez hasonlóan szerencsére idén is sikerült időben előneveztem a Balaton Maratonra, rajthoz állni és letekerni a 204km-es távot a Balaton körül. Aznapi össz futás(gurulás)teljesítményem végül 254km lett, ugyanis a rajthoz Balatonszárszóról kerekeztem, a verseny után pedig vissza. Ez a verseny előtti "melegítésnek pont jó lesz" karikázás Benji ötlete volt - ugyanis idén ő volt a másik házirekuval (vagy hogy is mondják, "ipari hulladékkal") tekerő rajtam kívül.

Mindig megdöbbenek, hogy mennyire átjárhatatlan az országútis és a montis világ. Sokszor persze lehet észérveket találni, pl. nyilván ésszerűbb egy montira V-fék, hiszen bőven elég helyet enged egy ballonos guminak és sárvédőnek (vagy épp egy jókora sárkupacnak), de mindezek fölöslegesek egy országúti biciklire, ahova a lehető legpraktikusabb egy patkófék a kis méretének, súlyának és légellenállásának köszönhetően. A mechanikákból adódik, hogy ezekhez más-más fékkarra van szükség, ez is rendben van. Na de amikor azt mondják a boltban, hogy "á, úgysem fog jól működni a montis váltód országúti váltókarral" akkor azért felmerül bennem a kérdés, hogy ezt mi indokolja, miért más a húzása egy outis váltókarnak a montis testvéreihez képest, miközben egy 12-15-ös és egy 11-34-es fogaskeréksor hézagolásában viszont nincsen különbség? Ha ez ember biciklit épít és szeretne kilépni a megszokott - és nekem sokszor indokolatlannak tűnő - keretekből, ilyenekbe úton-útfélen belefut. 

Sajnos mindig lehet újat tanulni ezen a téren. Emlékeztek még tavalyról, amikor elhatároztam, hogy lecserélem a recúgbens kormányát koskormányra? Aztán ősszel meg is próbálkoztam egy alternatív megoldással, de az sajnos nem jött össze, nem passzolt a kormány görbülete a vázhoz. Mostanra jutottam el odáig, hogy beszereztem egy 44-es PRO LT anatomic outi kormányt, átalakítottam a stucnimat szétszedhetőre, és már csattintottam is bele az új szerzeményt a régi helyére. Gyönyörűen passzol, elfordul teljes terjedelmében az első kerék, kényelmes, szóval minden szép és jó - egészen addig, amíg el nem kezdtem felrakni a kezelőszerveket. Nagyon nem akartak felmenni, úgyhogy a subler elő-, a turpisság pedig kiderült: az egyenes kormány 22,2mm-es átmérőjével szemben az országúti 23,8mm vastag. Hogy a macska rúgná oldalba, aki kitalálta ezt a 1,5mm-es méretkülönbséget - amit józan ésszel körbegondolva aztán semmi, de semmi nem indokol!

És itt kezdődött az aktuális kálváriám, a cél: fékkart és váltókart varázsolni a meglévő felszerelésekhez az országúti kormányra. Azt gondolnátok, hogy létezik 23,8mm-es bilinccsel V-fékkar? Én ezt gondoltam, de tévedtem. Elviekben létezik ugyan egy Tektro fékkar ami pont ez tudja, de azon túl, hogy nagyon borsos az ára, itthon be sem tudják szerezni a forgalmazók. Bilincses 23,8-as fékkarból persze Dunát lehet rekeszteni, 2-3 ezer forint körül már több típusból is lehet válogatni, de ezek persze mind csak és kizárólag cantilever/patkófék kompatibilisek.

Mi marad? Olyan lehetőségek merültek fel bennem hogy

• fogok egy montis fékkart és szépen kibővítem a lyuk/bilincsméretet. Lehet persze, hogy többre, mint 23,8mm-re kell bővíteni, mert a kormány hajlatain is át kell majd imádkozni. Ha lötyög, kap majd valamilyen fém alátétet. Ha pedig majd valamikor montis kormányra akarom visszarakni, kap még több alátétet. Nem tetszik, nagyon kókány szagú.
• átalakítom az új koskormányt úgy, hogy levágom a végét és megtoldom egy max. 22,2mm átmérőjű alu csővel, ideális esetben egy normál (montis) kormánnyal. Háááááát....... nem a legszebb megoldás.
• lecserélem a meglévő V-féket, mégpedig mini V-fékre. Miért jó ez nekem? Mert így tudok hozzá használni canti fékkart (igen, ez való a mini V-fékekhez), ami olcsó és van belőle választék. Az akció teljes költsége kb. megegyezik a fenti Tektro fékkar árával, viszont bárhol beszerezhetők az alkatrészek.

Szinte mindegy, hogy valaki a "falu bolondja" vagy épp az "artista srác", hogy kisgépszerelő vagy épp biológus, főként ha kellő fertőzéssel rendelkezik a fekvőbringák iránt és néhány agytekervénye elég furcsán kanyarog ahhoz, hogy kreatív elme legyen: az ő műhelyeikben születnek meg a csodálatra méltó... guruló izék. Isukával, RekuPapával és Benjamival Cereden jártunk a hétvégén. Pontosabban Ceredre indultunk, de egy kedves "égből pottyant" ebédmeghívásnak eleget téve hazafelé Erdőtarcsán is megfordultunk.

Odaút közben meglepett minket Gábor: utolértünk egy sárga velomobilt, amiből a sofőr serényen köszöngetett, majd leintett minket a következő kanyar utáni parkolóba. Megálltunk, a meleg kézfogást követően pedig előkerültek a "ceredi túrázók" számára a velomobilban hurcolt hűtőtáskákból a hideg sörök... Gábor direkt azért jött ki az útra, hogy becserkésszen minket. Szóval mondhatom, meglepődtünk, amit tovább - mondhatni a végletekig - fokozott a lelkes építő masinája. Nézegessétek csak meg a róla készült képeket! Rövid baráti eszmecserét követte az elmaradhatatlan beüléses próba, Beni és jómagam pedig elvittük a szekeret egy néhányszáz méteres próbakörre. Az élmény lenyűgöző volt, ezt csak azt tudta túlszárnyalni, hogy utána visszaülhettünk a saját suhanónkra :)

Izgalmas biciklik nélkül is jó kis túra a Bp-Cered-Bp. Közel 140km és 1400m mászás egy irányban, mivel az út gyakorlatilag egy folyamatos hullámvasút: vízszintes szakasszal alig találkozik az ember. Odafelé végig enyhe hátszélben, az utolsó mászásig 25-ös átlaggal tudtunk menni - ezt a hegy túloldalára 23-ra dolgoztuk le. Katartikus élmény 130km után nekiállni a legrövidebb áttételen a 4km-es hegyi szerpentinnek... De kemények voltunk, feljutottunk, a túloldal gyönyörű lankáin pedig begurultunk Ceredre, és kezdetét vette amiért jöttünk: a hátsókerék-kormányzású masina mustrája és próbája a volt határállomás aszfaltján. Körbenézhettek ezen az interaktív panorámán:

Érdekes egy állat ez a "lengőfar(k)ú". Jobbra kanyarodást kezdeményező kézmozdulat balra dönti ki az embert az egyensúlyából, ez nem kis nehézséget okoz a szelidítésében. Próbálkoztunk vele kb. egy órát, nekem a végére már sikerült vele mennem majdnem egy egész kört - ez óriási eredménynek számított! Szóval kemény dió, úgyhogy volt mit megvitatni a Négy Tó kocsmában este. Szó kortyot követett és arra jutottunk, hogy van bőven potenciál a lengőfarúban, elmélkedni lehet rajta sokat, de a kísérletezést sem lehet megúszni... Lesz villanyszámla, ha Tibimer minden általunk javasolt változtatást meghegeszt :)

A másnapot a Négy Tónál kezdtük, idilli környezetben tankoltunk magunkat a hegyi szerpentin megmászására. És mint utóbb kiderült: az egész úton tartó szembeszélre. Beni kapott egy hasadásos defektet, ami után kellemes túratempóban küzdöttük a kilométereket, a szembeszelet és a szűnni nem akaró emelkedőket. Erdőtarcsához közeledve újra megjelent Gábor, ezúttal a lengőorrújával. Haza kalauzolt minket, megnéztük az (egykor) elektromos hajtású egymás mellett ülős háromkerekű tandemhintót, egy delta python hajdani vázát, és még ki tudja mennyi alkotást - még ebéd előtt. Indulásig a szánk tátva maradt, a bendőnket viszont degeszre tömtük!

Itt a képtár a túrán készült felvételekkel. Ott pedig a gyönyörű tájak, érdekes emberek, ötletes masinák. Közös tekerés. Fekvőbiciklik.

A tavalyi után idés eljött a BAM bringás reggeli ideje, ezúttal mozgóképesített dokumentáció készült:

A tuti recept a következő: végy egy csipet maradék alkatrészt a biciklitemetőből meg a pincéből, ízlés szerint keverd flexszel majd melegítsd AWI-val, közben pedig hallgass Dr Flex tanácsaira - sőt inkább bízd rá az egészet, mi más is lehetne a forgatókönyv? Ja és kell még hozzá egy öszvéresített Simplon országúti keró és persze valami jó szaftos, amiből lehet fogyni - pl. egy agyváltós montis kerékszett.

Szóval miután rájöttem, hogy idén valószínűleg nem fog összejönni a beígért túinván verseny-túReCúgbens (ami már meg is kapta a RaceAIR nevet), visszatérem az eredeti (tavalyi) tervekhez: országúti kerekek számára fogadóképessé alakítani a recúgbenst. Ötletelés, alkatrészek begyűjtése, és irány Lompi.

• Hátul maradt a kerék az eredeti papucsokban, de raktunk egy újabb adag fékkonzolt, így felül megmaradt a 26"-os kerékhez, alul pedig ott a 28"-os mérethez való tüske.
• Elöl fordított logika: a fék marad egy helyben, viszont van négy papucs, méretenként egy pár. Így ni:

Belezuttyantottuk a Simplon kerekeit, és lám, a cserével a bringa máris ledobott magáról 2 kilót, és talán egy kis adag komfortérzetet is - de ez majd kiderül. Még az is elképzelhető, hogy nem lesz nagy különbség a 7 barra fújt 40mm-es 559-es (montis) és a 8 baros 25mm-es 622-es (országúti) gumik között - köszönhetően utóbbi nagyobb átmérőjének.

Még egy dolog (a hegymászáson kívül) amire nem való a fekvő? Á, ezek csak sztereotípiák. Ha vannak is (márpedig sokan...) fürgébbek fölfelé (országútival) és gyorsabbak az erdei ösvényeken (montival), rekuval ezeken a terepeken is állati élvezetes  menni! Rövid hangulatvideó:

Mindenről a megbízhtataltlan cimborák tehetnek. Nem lemondták a mai János-hegyi meló utáni karikát? Mehetnékem volt, már hetek óta nem ültem bringán. Úgyhogy nagy nehezen meghoztam magamban a döntést: nekivágok egyedül, de ezúttal fekve. A célfüggvény ezúttal nem a gyors feljutás, hanem a feljutás maga: egyáltalán sikerül-e a csúcshódítás? Szóval 6-kor nekivágtam: BAH, Csörsz, Bürök, Szúnyogh (na ezt legközelebb jobban meggondolom) és Költő utca épp elég volt, hogy elkezdje nyaldosni a bal vádlimat a görcs. Nem csoda, hiszen 8-9 km/h-val száguldottam fölfelé :) A Mátyás király út előtt a józan észre hallgatva (??) meghoztam a megfelelő döntést: teszek a görcsre, megyek tovább a hegyre. És milyen jól is tettem! Az erdei úton a gyönyörű táj, a fantasztikus kilátás valamennyire tudták feledtetni az emelkedő nehézségeit - a Költő utca végi 10 km/h-s átlagomat sikerült is 13-ra feltornázni a libegő végállomásáig. Mint mindig, ma is szuper volt felérni a hegytetőre - bár ezúttal a kilátóig vezető siratófal megmászását kihagytam, mégis egy jó nagy adag plusz öröm és elégedettség vegyült a hangulatomba, hiszen először jártam itt rekuval. Lehet ezzel hegyet mászni, csak egy kicsit több türelem kell hozzá! Viszont lefelé meghálálja a fáradalmakat, gyors, és nem utolsó sorban meg lehet vele állni, még a Mártonhegyi "fekete pályán" sem parázik az ember.

Bár a GPS lemerült a csúcs környékén, ez szemernyit sem vesz el az örömömből: elégedett vagyok az öszvérrel és pilótájával egyaránt ;)

...vagy egyesek szerint ez már hátsó kormány?! Lényeg a lényeg, Tibimer halad a saját útján és olyat művel, amit eddig - tudtommal - egyikünk sem próbált ilyen szinten. Nézzétek meg, a videó magáért beszél, gratula Tibimernek!